Már lehet pályázni a kluboknak és egyéb zenei létesítményeknek a támogatásra

Vágólapra másolva!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai közreműködésével, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő lebonyolításában nyílt pályázaton támogatást biztosít a könnyűzenei rendezvények helyszínéül szolgáló kulturális létesítmények működtetéséhez és fejlesztéséhez a látogatói igényeknek megfelelő színvonalú zenei kulturális események megtartása és infrastrukturális fejlesztése érdekében a könnyűzene- és fesztiválipar működéséhez szükséges szakmai fejlesztésekről szóló 1482/2020. (VII. 7.) Korm. határozatban foglaltak alapján. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 1,4 milliárd forint.
Vágólapra másolva!

A támogatásra három kategóriában lehet pályázni:
A.) 500 fő alatti befogadóképességgel rendelkező kulturális létesítmények működtetéséhez és fejlesztéséhez – az elnyerhető maximális összeg 9 millió forint
B.) 500 fő feletti befogadóképességgel rendelkező kulturális létesítmények működtetéséhez és fejlesztéséhez – az elnyerhető maximális összeg 30 millió forint
C.) Határon túli minimum 50, maximum 500 főt befogadni képes kulturális létesítmények működtetéséhez, fejlesztéséhez – az elnyerhető maximális összeg 8 millió forint

Támogatható tevékenység köre:
A. A támogatott célokhoz közvetlenül kapcsolódó telekhatáron belüli, illetve a jogszerűen használt létesítményeket érintő infrastrukturális fejlesztések:
a) elektromos hálózat átfogó fejlesztése,
b) hangszigetelés,
c) nyílászárócsere,
d) őrző/védő technológiai berendezések beszerzése,
e) járványügyi intézkedéseket szolgáló berendezések beszerzése.

B. Működési kiadások támogatása:
a) szakmai munkatársak bérköltsége (például világító, hangtechnikus stb.),
b) létesítménybérleti szolgáltatások költségei,
c) üzemeltetési kiadások

A pályázatok benyújtására 2020. október 1-től van lehetőség.

A részletes pályázati kiírás és a szükséges dokumentáció megtalálható az alábbi oldalon:
http://www.emet.gov.hu/